Nemcsak a férfiak, de a hölgyek is szeretik a szép izmokat, amik érdekében komoly edzéseket hajlandóak rendszeresen végezni. Azért, hogy a sok, nehéz munkával megszerzett izomzat szépen látszódjék, előbukkanjon, nem hagyható ki a szálkásítás folyamata sem. Nem véletlen számít haladó edzésnek a szálkásítás. Hosszabb folyamat egyik eleme ez, aminek a végén nagyon jó formába kerülhetünk.
Persze szálkásításra csak azok a nők gondolhatnak, akiknek megvannak a megfelelő izmaik, mert egyébként nincs, ami láthatóvá váljon. Először az izomépítés és a zsírvesztés az elsődleges cél, ami viszonylag könnyen megy, legalábbis a szálkásításhoz képest. Senki nem ámít bennünket azzal, hogy a folyamat könnyű volna, kemény edzések és szigorúan betartott diéta szükséges hozzá.
Amikor már van egy gondosan felépített izomtömegünk, akkor érdemes megfontolni a szálkásítás elkezdését. Ennek során, az elért izomtömeget meg kell tartani vagy legalább minimalizálni a vesztést és a zsírt lefaragni ahhoz, hogy szépen kirajzolódjanak az előzőekben felépített izmok. Ekkor már a tükör az elsődleges szövetségesünk, nem a mérleg.
Igazából súlyvesztéssel továbbra is számolhatunk, de ha jól csináljuk, akkor az zsírból történik, nem izomból. Vigyázni kell, mert ha az edzések hatására túlzottan megindul a fogyás, az azt jelenti, hogy izmot veszítünk. Nehéz feladat az, hogy rábírjuk a szervezetünket arra, a zsírt mozdítsa, élje fel, de ne bontsa le a hosszú hónapok munkájával felépített izomzatot. Ehhez kaphatunk profi segítséget.
Intenset edzésprogram és diéta
Létezik egy nagyon profi módon összeállított edzésterv, amihez igazán hasznos diéta is társul. Ez nem más, mint az Intenset edzésprogram, amihez ingyen hozzájuthatunk az intenset.hu weboldalon keresztül. Azért célravezető betartani a szakemberek által összeállított diétát, mert annak betartásával biztosíthatjuk a szervezetnek a szükséges tápanyagokat.
Mindenki más testalkattal, izomzattal rendelkezik, az anyagcserénk is különbözőképpen működik, ezért képtelenség mindenkire érvényes receptet megadni. Azonban, általánosságban elmondható, hogy napi 500 kalóriás deficitre van szükség a diéta során, fehérjében gazdag, maximum 20-30 gramm zsírt tartalmazó étrendet kell követni.
Nagyon fontos, hogy legyen ennyi zsír az étrendben, mert az alapvető életfunkciók igénylik ezt. A szervezetünknek alapvetően fontosak a szénhidrátok is, de nem a finomított sütik, nasik, cukrok, csokik, édes löttyök, mert ezek csak üres kalóriák, amik a zsírpárnákat szaporítják. A szénhidrát akkor is a test elsődleges üzemanyagforrása marad, ezért a szálkásítás idejére kidolgozott étrendben szénhidrátok is szerepelnek.
Ha igazán szép eredményt szeretnénk elérni, akkor mindenképpen tartsuk be az Intenset edzésprogramot és diétát, mert az hozzásegít bennünket a sikerhez! Igaz, hogy ez nem rövid program, hiszen 12 héten keresztül kell betartani, de az eredményeket látva, egyáltalán nem fogjuk túl hosszúnak tartani. Sőt, az is előfordul, hogy ezután sem hagyjuk abba, mert látjuk jót tesz, az izmaink pedig kirajzolódnak.