Sok betegséget és közérzeti zavart okoz a nem megfelelő vérkeringés, márpedig a mikrokeringés az életkor előrehaladásával fokozatosan gyengül. Ezt a negatív folyamatot tovább erősítik a káros környezeti hatások, az egészségtelen életmód és a rossz szokásaink. A BEMER terápia segítheti a mikrokeringést és ezáltal erősítheti az immunrendszert. Lássuk, hogyan működik ez! Voltaképpen a BEMER egy fizikai érterápiás készülék, ami célzottan serkenti a vazomóciót, azaz javítja a mikrokeringést oly módon, hogy erősíti a véredények továbbító mozgásait.
Ennek eredményeképpen létrejön a szükségletnek megfelelő vérelosztás a legkisebb véredények hálózatában. A BEMER terápiát Magyarországon olyan nagynevű intézmények alkalmazzák járó és fekvőbeteg szakrendeléseikben, mint például a Honvédkórház, a Harkányi Gyógyfürdőkórház, a debreceni Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet, a Szent Rókus Kórház és még sorolhatnánk. A nőgyógyászatban is szép eredmények érhetőek el a BEMER terápiával.
Alkalmazásával javul a méh nyálkahártyájának vér- és oxigénellátása, de hatékony segítséget nyújt meddőség, fenyegető vetélés, ciszták, vérzészavarok, endometriózis esetén is. Alkalmazási területei közé tartoznak az urológiai betegségek, krónikus fáradtság szindróma, stressz, alvás- és pszichés zavarok, bőrgyógyászati kórképek, mint az ekcéma, felfekvés, psoriasis. Kiváló eredményeket érhet el potenciaproblémák kezelésében, ami nagyon sok férfinak jelent óriási segítséget. Tehát a vérkeringés optimalizálása rendkívül fontos a szervezetnek, ettől függ a fizikai jólétünk.
Az artériás vérkeringés felpörgetésével fokozottabban jutnak el a célszervekhez azok a hormonok, vitaminok és egyéb létfontosságú anyagok, amelyek szükségesek a szervek működéséhez. A vénás vérkeringés aktivizálásával pedig könnyebben tudnak távozni a testünkből a salak- és méreganyagok, illetve a sejtek anyagcseréjéből származó felesleges dolgok. Ezen folyamat nagyjából 75% a legkisebb véredényekben, az úgynevezett mikrokeringésben történik, vagyis az oxigén, tápanyagok és anyagcsere termékek legfontosabb szállítási útvonalán.